Eloszor is szeretnek koszonetet mondani Vagyok* - nak, amiert ezen irast szamitogepre vitte!
Velemenyem szerint ezen irasban foglalt informaciok allnak legkozelebb Jezushoz, a valodi tortenetehez es szellemi mondanivalojahoz, tekintve, hogy eredetileg is Peter Apostolt bizta meg egyhaz alapitassal, nem holmi Saul rabbit - akivel soha nem talalkozott, soha nem latta, sot, Saul rabbi sokaig uldozte Jezust, majd - ( talan ismeros ez.....) a regi bevalt recept szerint: - amit nem tudsz elfolytani, annak allj az elere, hogy kontrollalni tudd.. Saul rabbi " megtert", majd a Judeo - "ertekek" szerint - megformalta az " irast", amely - erzesem szerint egyreszt messze all a Jezusi szellemisegtol ( inkabb a Tora es a Talmud szellemiseget velem felfedezni , fokent az Oszovetsegi reszben..), masreszt nyilvanvaloan a megfelelmlito szellemisege, a reinkarnacio tagadasa okan - inkabb hatalom gyakorlast elosegito eszkoz, mint igaz iras.
Ismerjuk meg most - milyen is lehetett az Igaz Tanitas Jezustol - Peter Apostolon keresztul!
White Falcon.

[Read the rest ...]

A Magyar Hit – és az erre épült Magyar Egyház – a Természet rendjének tiszta és egészséges szemléletén nyugvó erkölcsöt hirdet, tanít és gyakorol, melyet az Istennel közvetlen kapcsolatban álló hívő lelkek jóságára és jóra törekvésére alapít. Ez az erkölcstan tehát nem szolgál vallási érdeket, hanem a Tiszta Lelkiismeret tartja az emberi indítékok és megnyilatkozások forrásának és ennek az Istentől irányított Tiszta Lelkiismeretnek a szavát hiszi „Isten Szavának” és „Isten Akaratának”.
Az Istennel kapcsolatban álló hívő lelkiismeret- tudatának kifejlődéséhez és megerősödéséhez azonban a Magyar Egyház azt a tanítását fűzi, mely szerint az

egyént a természet rendje szerint teremtett születési és származási kapcsolataihoz kötelezi.

Ugyanis az Isteni Gondviselés szerint minden embernek meg vannak az őt nemző és a világra hívó és tevő Szülei. Tehát mindenki beletartozik abba a családba, amelyben született. A Mindenható rendelkezése szerint való az, hogy a családok, nemzetségeket és nemzeteket alkotnak, melynek meg vannak a sajátosságaik. Társadalmi rend, szokások, nyelv, hagyományok, világnézet, életszemlélet és az Istennel való kapcsolat formája is azon nemzetség íze szerint mutatkozik meg az egyénben, amelyikbe tartozik.

Miután pedig a Magyar Egyház és benne a Magyar Hithű-Magyar Vallás célja:

visszavezetni az embert az eredetének tisztaságához s ezáltal az emberi öntudatot a Mindenható tisztaságának tudatára emelni.

Önmagától adódik az etikai alap, mely az ember fizikai (testi) és lelki (szellemi) eredetforrásához vezető, egyenes és becsületes életút lejárását van hivatva biztosítani.
[Read the rest ...]

Hagyomány kifejezés alatt a Magyar Ősiségének szellemi tartalmát értjük.
Ez nekünk az Egyistenhívő és Isten-Fiát ismerő legalább 5-6000 évvel – írásban rögzített, MAH-GAR ősvallás hitvilágának tanítása, ami hozzánk az „agyagtáblák üzenetével” érkezett és amit a Magyar Nép lelkületében élő mondák, regék, népszokások és szájhagyományok megerősítenek. Ebben a legfontosabb és ma minden újjáéledett és a Magyar Hitben megvilágosodott Nemzettestvérre kötelező gyakorlati erejű az a hitvilági tartalom, amelyik a „Papkirály” kötelességét előírta. Ez a „papkirályi” kötelesség azonban mindenkire vonatkozott, mert mindenkinek ezzel a „papkirályi felelősséggel” kellett feladatát teljesíteni. A papkirályi kötelesség neve ősi nyelvünkön:

PA-TE-SI.
[Read the rest ...]

SI-HAGYOMÁNY

Úgy mondtuk, hogy SI=”az égi hatalomtól nyert láthatatlan fejék… a Tudás Maga”. (Innen eredő szavak: si-sag, si-igi – süveg.)
Így az ősi – sumirnak nevezett – Mag-Gar nyelvünk SI szava mondja meg a teendőt így: A
Mag-Gar Nép a Tudás Népe…tehát vissza kell térnie az ősi tudás színvonalára. Meg kell ismernie az ősi hagyományt, a „sumir bibliának” nevezhető tudáskincsünket, melyet 5000 évvel előttünk foglaltak írásba okos papjaink. Ez a tudáskincs szabadít meg minket a judai hamisításoktól és ezen másítások alapján keletkezett judai-keresztény hamistanoktól.
A SI-HAGYOMÁNY – a Tudás Hatalma, mely szerint

a Magyar Népnek be kell tölteni ősi hivatását, amire rendelve lett. Vagyis:

1.) visszaszerezni az ősi tudáskincset
2.) az ősi hagyományokat vallásos kegyelettel ápolni és azokat, mint a Mah-Gar nép vérével emberi testet öltött Jézus Urunk által megtisztított és újra értelmezett, betöltött TÖRVÉNYT kell hirdetnie.
3.) A Magyar Nemzetcsalád nemzeti öntudatát kell feltámasztanunk és a Jézusi kötelezettség teljesítésére képessé fejlesztenünk. Ez pedig nem olyan, mint a judai – mely a többi népek feletti uralomra törő nemzettudatát isteníti.

A Magyar Nemzettudat – az Úr Jézus Népének magára ébredése abból a célból, hogy az Ige hirdettessék tisztán és igaz módra mindenütt. Abból a célból, hogy az Úr Jézus Istenfiúsága – az Ő isteni lénye elismertessék. Hogy a hívők lelkiségébe visszatérjen az az Istenfiú, aki „EGY AZ ATYÁVAL”… tehát Isten maga is.

Ebben a magyar Nemzettudatban tehát nem a „nemzettudat nyer istenítést”, hanem az istenfiúság és feladatra elhívás valósága igazolódik, hiszen ebből a tudásra és tanításra elhívott népből öltött testet az Istennek Fia. Az – aki azonos, aki „egy” magával a csodálatos hatalmú, láthatatlan és létező EGY IGAZ ISTENNEL.
Így válik ennek a nemzettudatnak fundamentumául maga az Úr Jézus, aki itt a földön mag-gar testtel lett ember és éppen ezért az Ő isteni lénye a Magyarok Istene. Ez nem sovinizmus és nem a nemzettudat istenítése, hanem az Úr által az „Ő népének” előírt istenszolgálat vállalása.
Így lesz a Magyar Nemzetcsalád nemzeti öntudata annak a valóságnak az együttes elismerésévé, mely szerint ezt az istenszolgálatot az EGÉSZ MAGYAR NEMZETCSALÁD vállalja.
Tehát magára ébred az Ő népe, amelyet évezredek során pusztított, rontott, sanyargatott a hamisság ereje, egy „istenné tett másik és hamis nemzeti öntudat” – de csak azért, hogy a valóságos Isten – az ATYA-FIÚ hatalma helyére a saját nemzetségének tiszteletét tegye.
Az Úr – a MAGYAROK ISTENE – azonban nem hagyta el azt a népet, amelyet az igehirdetés feladatával megbízott.
Velünk van Ő és erőt ad nekünk, hogy a tudás megtisztításáért és visszaszerzéséért indított megújulásunkban – a Magyar Kultúrforradalmat – saját magunk lelkiségének megtisztításán kezdjük.

* * *

Az Út és Cél így előttünk áll.
Szükséges azonban pontosan lerögzíteni a munkatervet, amivel a SI-HAGYOMÁNY – A TUDÁS – újra birtokunkba kerül. Ez egyidejűleg.

A Magyar Egyház ”felvilágosítási” programja is, az alábbiak szerint:

1.) Tudása és tudatosítása annak, hogy a Magyar Nép és Nyelv Árpád subar-subur-szabir törzsének véri örökségeként – az emberiség legősibb fajának leszármazottja és az emberiség legősibb nyelvének tulajdonosa.

2.) Tudása és tudatosítása annak a ténynek, hogy a mezopotámiai nagy térséget az Eufrátestől az Indusig uraló – pártos-szkitának nevezett – elődeink magukat a názáreti sabar-samar népből született Jézus Urunk Népének vallották és mint „Jézus Népe” részt vettek az Úr Igazságának és Törvényének hirdetésében. Ők voltak a Jézushitűek és anyaszentegyházuk, mint Jézusi alapítás, Péter Apostol Babiloni Gyülekezeti Szervezetén át hirdette az Igét és élte a Jézushitű életét, amit Árpád Népe is magával hozott.

3.) Felismerése és tudatosítása annak a történelmi ténynek, hogy a Kárpátmedencétől a Kaukázusi térségen át – a Káspi tengervidéket is magába foglalva – a mezopotámiai deltavidékig, beleértve a mai Palesztina – (akkor Palastu-nak nevezett) területét is – mindenütt MAGYARFAJÚ NÉP lakott, mely magát a Hatalmas KUN-MAH-GAR NÉP-nek nevezte és a mai történészek által megnevezett „őshazai” vidékek mind ebbe tartoznak. Ezen a területen a nép ugyanazt a Mah-Gar (ma sumirnak nevezett) nyelvet beszélte különböző tájszólásokkal, mint amit az ékiratokon és az Árpádházunk uralkodásának Kr. U. 10-12. századból eredő írott nyelvemlékeinken találunk.

4.) Kikutatása és felderítése annak a valószínűségnek, hogy az eddig „görögnek” tartott bizánci nyelv, melyet az ARSÁK-Vérű és pártos származású bizánci császárok honosítottak emg – nem a Mah-Gar nyelv egyik változata-e…? Utalunk itt Moravcsik azon megállapítására, mely szerint: „A bizánci nyelv kutatása még nagyon hiányos…hiányzik a bizánci nyelv leíró és történeti nyelvtana…nélkülözzü k a bizánci görögség szótárát is”. (Moravcsik: Bevezetés a bizantinológiába, Tankönyvkiadó, Budapest 1960. 66. oldal.) Miután Dr. Aczél bizonyítja ennek a „görögnek”nevezett nyelvnek a magyarral való azonosságát – a subar-szabir elődeinknek Bizánchoz való eddigi kapcsolata, az „azonosság”, vagy „rokonság” alapján, újra átértékelendő.

5.) Végezetül pedig végérvényesen ki kell söpörni a Magyar Nép szellemvilágából a „finn-ugor rokonságnak” nevezett hamistant, mely hamisítás bizonyítását megtaláljuk a „Káldeától Ister-Gamig” című könyv 121. oldalán. Tudnunk kell azt, hogy erre az „elméletre” a judai- kereszténységnek azért volt szüksége, hogy a csaknem másfélezer esztendőn át „istenített judai nemzettudatot” végérvényesen győzelemre vigye. Ugyanis, ha az emberiség legősibb népe és nyelve – magyar – a „finnugoroktól” ered, akkor már nem is létezik a „tudás népe”, akitől el lehetett tulajdonítani a tudáskincset.

Ez az egyetlen magyarázata annak, hogy a judai érzésű Picollinimi, mint II. Pius pápa, iszonyú nagy erővel igyekezett a Magyar Nép származását az északi zónák felé terelni (holott semmi köze és kapcsolata a magyarsággal nem volt) és éppen abban az időben, amikor a gúnyolódó zsidó rabbik már egész biztosnak vetté, hogy „Jézus Népe” már el van pusztítva. Ez a hiedelem nyilvánul meg aztán Tróki Izsák írásában, szintén abban az időben, amikor II. Pius „finnugor elmélete” könyvalakban is kiadásra kerül a Cosmographia-ban. (1548, Róma.) És így hangolódik össze a judai-kereszténység a valósásog judaizmussal arra a kizárólagos célra, hogy a magyarság ősi származásának igazságát a hivatalos tudományból és közvéleményből kitörölje és a judai-keresztény neveléssel megsemmisítse a Magyar Népnél a még fel-felvillanó származástudatot. (Emlékeztetni kívánom az olvasót Tróki Izsák írására, aki így ír: „A názáreti Jézus vallását követő magyarok most kiestek a méltóságukból, mert már idegen királyok uralkodnak rajtuk”. Mi tudjuk, hogy ezek az „idegen királyok” mind a római judai-kereszténység „felkentjei” és megbízottai voltak.)
* * *

Elmélkedjetek Testvérek és e szavak alapján vegyétek számadásba a Magyar Múltat. Ebben a Pártos Birodalom története őstörténetünk legérdekesebb szakaszát képezi éppen azért, mert a Jézusi magvetésnek itt volt a legbővebb aratása. Miután innen szakadtak ki a jászok, az avarok és Dentu-magharia népe is, akik a Pártos Birodalom államvallást, a Jézusi-Péteri hitet vallották és hitték,
az Úr Jézus mint Mah-Gar-Ember-Fia – Népének történelmétől el nem választható.
Ő nem „csak” vallási tartalom, hanem Istenfiának lelkével Mah-Gar testet öltött valóságos ember, aki életével, beszédjével, tanításával és Törvényével Népe történelmében a legfontosabb fejezeteket alkotta meg. Ne felejtsétek el, hogy
a judai-kereszténység azzal azal okolta meg a judai népnek más népek felett való uralmát és „kiválasztottságát”, hogy a vérünkből lett Isten fiát zsidó-fajúnak tanította és hirdette.
Csakis Jézus Urunkkal sikerült annak a népnek részére, melyet az Úr „hazugnak és hamisnak” nevezett, a világ összes judai-keresztény népei felett uralkodó „nemzetiségi ideológiát” kialakítani.
De az Úr Jézus nem volt judai, Ő a Mah-Gar népből született, a mah-gar nép vérével és testével járt emberként a földön, így hamisítás ez a judai ideológia.
S ha Ő a mienk, akkor a Magyar Nemzetség hivatásra való rendelése nem lehet kétséges.
Minket – a Magyar Nemzetcsaládot – az Úr munkára választott ki. Magyar történelemmé tette azt a feladatot, amit adott nekünk és ez az Ő Törvényének hirdetése, tanítása és alkalmazása. Ezért nem hagyott minket elpusztulni annak ellenére, hogy megérdemeltük volna, hisz csatlakoztunk azokhoz, akik az Isten-Fiából, a Magyar Istenéből, „bűnbakot” csináltak és egyszerű „bűnbocsánati alanyként” használtuk Őt is és emlékét is.
Kezdjünk hát a munkához. A Magyar Nemzetcsalád Istenszolgálatának Szent Öntudatával tömörüljünk az Ő követésében. Fogjunk össze és Tudásunk hatalma majd megadja a Magyar Nemzetcsalád részére a SI-Hagyomány diadalát, - a „láthatatlan korona ékesítését”, amely nekünk az Úr áldása, magunkra ébredésünk, Nemzetcsaládi erőnk, tudásunk és igazságunk glóriája és majdan az Ország is – a mi Földünk – a Kárpát-medence, amelyet Ő nekünk ígért és adott.


[Read the rest ...]

Péter Apostol Tanai

Így mondta Péter:

„NEKÜNK AZ IGE ÉS A TÖRVÉNY- JÉZUS”!

A Jézusi Igazság Megtalálásának kegyelmes áhitatával foguk hozzá e tanok közléséhez, melyek valóságban az Úr Jézus által alapított Egyház fundamentumai… vagyis a MAGYAR HIT ALAPJAI.
A Péter Tanok megértéséhez szükséges az elnevezések helyes értelmezése. Szaknyelven mondva – ennek a tanításnak is megvan a maga „vocabulario”-ja. Így:

1.) Az Úr Jézus is és Péter is különbséget tesz „izraelita” és „judai” között, minek következtében izraelita elnevezés alatt nem értendő judai – azaz zsidó.
2.) Amikor Péter a „TÖRVÉNY”-ről beszél – magát az Úr Jézust és az Ő tanítását érti és sohasem a mózesi törvényt, vagyis a zsidókét.

* * *

Péter Apostol „KÜLDETÉSI KIJELENTÉSÉNEK” töredékei

(Az alábbiakban közölt Péteri Tanításokat valóban Péter szájából elhangzottnak ismeri el a Kr. U. 180-ból származó Gnosztikus Herakleon és maga Origenes is.)

„ Az Úr szól feltámadása után nemzettestvéreihez:
Tizenkét tanítványt választottam számotokra, mivel méltóknak találtam őket, (…) hogy világgá küldetésetekkel a földkerekségen hirdessétek az embereknek az Evangéliumot, azért, hogy van egy Isten, azáltal, hogy a belém (Jézusba) vetett hit által kinyilatkoztassátok a jövendőt, azért, hogy akik meghallják és hisznek, megmentessenek.

* * *

Ismerjétek be tehát, hogy Egy Isten van, aki mindennek kezdetét alkotta és aki a Vég felett rendelkezik. Aki láthatatlan, de mindent lát. Aki megfoghatatlan, de mindent átfog. Aki igénytelen, de mindenkinek szüksége van Rá. Akinek akaratából létezik a felismerhetetlen, a mindig létező, az elmúlhatatlan, a más által nem teremtett, aki szavának hatalmával minden teremtett.
Ezt az Istent ne tiszteljétek görög módra. Mert (a görögök) tudatlanságba sodródva az Isten ismerete nélkül anyagból, amelyek használata felett nekik teljhatalmat adott: fából és kőből, ércből és vasból, aranyból és ezüstből, a használatukra szolgáló anyagokból – alkottak: abból, ami létüket szolgálja, készítettek és ezt tisztelik. Azt is, amit Isten eledelül adott nekik: a levegő szárnyasait a tengerben úszót és a földön csúszót. A földműves négylábú barmán kívül a adat, ürgét és egeret, macskát és kutyát és majmot és ezeket tisztelik. Azután élelmüket áldozzák, halottat a halottnak, miként isteneknek és ezzel hálátlanok lesznek Istennel szemben, mert ezek által megtagadják létét.
De ne tiszteljétek az Istent zsidó (judai) módra sem. Mert ezek is – azon csalárd kábulatukban, hogy csak egyedül ők ismerik az Istent – tudatlanok. Mert angyaloknak és arkangyaloknak szolgálnak, meg a hónapnak és a Holdnak. És ha a Hold nem világít, nem ünnepelik az u.n. első szombatot. (Sabbath)”
(A felsoroltakból kivehető,hogy Péter úgy bírálja a zsidók hitének „tudatlanságát”, hogy az Istent dicsérni nem az Újhold tiszteletével, sem a kovásztalan kenyerek napjával, sem a sátoros ünneppel, sem a „nagy engesztelő nappal”, hanem szeretettel és imádsággal kell.)

* * *

Ezért tanuljátok és őrizzétek meg tisztán és szent-tanként mind azt, amit átadunk Nektek.
Ezzel Istent tisztelitek az Új módon – a Jézus által.
Mert a görögök és zsidók bölcselete elavult. Azért hát Ti vagytok a „harmadik nemzetség” – az Urat új tudással tisztelő Jézus-hitűek.

„AZ ÚR JÉZUS MAGA AZ IGE ÉS Ő A TÖRVÉNY IS!”

* * *
[Read the rest ...]

AZ EGYHÁZALAPÍTÁS

Nyil vánvaló, hogy a Péteri-Egyház alapítója az Úr Jézus (Mt. 16,18.) és Ő nevezi ki Pétert Egyháza főnökévé. A tizenegy tanítvány részére utolsó utasításait és rendelkezéseit valahol Gallileában a „hegyen” adja. (Mt. 28. 16.) ahol tanítványai utoljára látták Őt a feltámadás után.

Kövessük most Péter útját.

Gallileából Jerizsálembe tér, ahol megkezdi az evangélizációt a zsidók között, de a nagy szynhedrium többször bebörtönözi és Péter eltűnik Jeruzsálemből. Több, mint tíz évig nem tudunk róla semmit, de Kr. U. 40-ben Szíria fővárosában, Antiókiában, alakul meg az első egyházközösség, amelyik mentes a zsidóságtól. Zsidókat nem nevezik a rómaiak pogánykeresztényekne k és a „názáreti vagy gallileai” elnevezés helyett ezekre használják először a „christiani” nevet és ezzel különböztetik meg az ide tartozó Jézus-követőket a Jeruzsálem központ zsidó- keresztényeitől.
Aho gyan Jeruzsálem lett a központja az evangélium zsidók között aló terjesztésének, júgy Antiókia a kiindulási pontja a nemzsidók Jézus-hitének és innen indult ki – Péter vezetésével – az a törekvés, hogy a Jézus-hit teljesen megszabaduljon a szükkeblű zsidóság bilincseitől. Már erős az Antiókiai gyülekezet az első apostoli gyűlés összehívásának idején – Kr. u. 47. évben – és ennek a zsidómentes gyülekezetnek a hatalmára támaszkodik Péter Apostol, amikor szembehelyezkedik Saul-Pál és Jézus mostohatestvére (József előbbi házasságából származó) Jakab által követelt állásponttal és a nemzsidó Jézus-Hitűeket mentesíti a Mózesi törvények elismerése és követése alól ezekkel a szavakkal: „most azért mit kísértetitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk…?” (Ap. Csel. 15,10.) Péter itt elhangzott azon szavai: „Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak a beszédét és higgyenek” (Apost. Csel. 15,7.) nyilvánvalóan megerősítik azt, hogy Péter az Antiókiai Egyház fője és helyes az a történelmi megállapítás, hogy a jeruzsálemi központ első vezetője a zsidó József – zsidó fia – Dávid leszármazottja – Jakab volt.
Érdekes véletlennek nem mondható az a hasonló eset, hogy a római egyház okmánytárából éppen úgy eltűntek a Péter-Tan iratai és Péter Apostolra vonatkozó minden történelmi adat, miképpen az I. István korabeli és erre a „nyugatbahelyezésre” alapított római térítés fosztotta meg a Magyarságot ugyancsak minden történelmi adatától és okmányától, amelyik Honfoglaló és Honalapító NAGY ÁRPÁD utódainak uralkodására vonatkozik.
Miután azonban az evangéliumi iratok között szereplő „két” levelet Péter Apostol a „Pontusban, Galatziában, Kappadocciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledteknek” írja és ez a terület magába foglalja Kis Ázsiát, a Káspi Tenger déli részét és az egész Pártus Birodalmat az Indus völgyéig – biztosan állíthatjuk, hogy Péter Apostol tökéletesen elvégezte a Jézusi megbízatása küldetésének munkáját és nem a zsidóknak hirdette az Úr Igéjét, hanem a saját Népe között, akiket akkor „schytáknak” neveztek görögösen és akiknek nyelvét beszélte is. Mert nem a zsidóknak, hanem a nagy Mah-Gar Népnek mondja így:
„Ti pedig választott Nemzetség, királyi papság, Szent Nemzet, megtartásra való Nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, ki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el Titeket.” (Péter I. lev. 2,9.)
De már nem Antiokiából köszönti őket, hanem azzal búcsúzik: „Köszönt benneteket a Veletek együtt választott babilóni gyülekezet” (Péter I. elv. 5,13.)
A Pártos Birodalom nagy Babilonja lett így a zsidóktól mentes Péteri Egyház Eufrátesen innen központja és Antiókia maradt a római megszállás területén az egyházi székhely.
Igen fontos ennek az Egyháznak Péteri Tanaiból hangsúlyozni azt a felfogást, hogy az Úr Jézus nem Megváltó, tehát nem azért jött, hogy minket a „bűntől megváltson”.
Péter mindenkor MEGTARTÓ-nak nevezi az Urat. (II. Péter 1,11 és 3,2.) – aki megtartotta az Ő Népét.
Péter nem értett egyet Saul-Pál zsidó- kereszténységével és – mi úgy véljük – hogy azért tűntek el a Péteri írások, hogy a római módra kifejlődött kereszténység „Páli módon” alakulhasson.
Péter II. levelében inti híveit a Pál-féle „nehezen érthető dolgok” (3.16.) ügyében, hogy „ki ne essenek saját erősségükből”. (3,17.)
Az Új-Szövetségbe foglalt iratokból – különösen az Apostolok Cselekedeteiből – azt látjuk, hogy a kereszténység terjesztésében azokra a feljegyzésekre esik a hangsúly, melyek a zsidóság a görög és római területek lakosaira vonatkozik. Viszont – a Szentlélek kitöltésének tanúságtételében a számbeli fölény és túlsúly a „Pártosok és Médek, Elamiták és azok kik lakoznak Mezopotámiában.. Kappadocciában, Pontusban és Ázsiában” (Ap. Csel. 2,9.) oldalán van.
Ez tehát azt bizonyítja, hogy a „Péteri Egyház”-nak sokkal több híve volt, mint a Saul alapítású judai-kereszténynek.
Miután a „Bibliát” e judai-keresztény saulizmus szerkesztette és kanonizálta, teljesen érthető, hogy az Evangéliumi írásokban hiányoznak azok az adatok, melyek Péter Egyházára és a „szkíta” népre vonatkoznak. De midannak ellenére, így is megállapítható az apokrifus iratokból, hogy a „schyták és pártusok” között Péter és öccse András, valamint Tamás Apostolok voltak „otthon”. Nagyszerűen leírja ezt Tamás Evangéliuma, hogy „Párthia fejedelmei hogyan ragaszkodtak Tamás Párthiába való visszatéréséhez.” Ezek mind beletartoznak abba a „Nagy Népbe”, amit a Biblia HGR héber jellel írt „népnév” fordításaként „hagarénus”-nak ír, akik ellen harcol Saul király, (I. Krónika 5,10. 1,20.) Dávid is kapcsolatban van velük. (I. Krónika 27, 31.) és akik a Judea elleni népszövetség tagjai. (Zsolt. 8,7.) Nem véletlen, hogy a középkori és újkori zsidó író írók HGR alatt Magyarországot értik és a héber írásokban a „magyart úgy írják…”hagri”.
Így vezeti le a zsidó vallásos irodalom a Zsidómentes babilóni Jézus-Hitet, Péter Apostol alapításától, az Árpádokon át – a mai magyarokig. Ezért írja Izsák Ben Tróky: „a magyarok a Názáreti Jézus vallásának egyetlen követői.”
Ugyanis a Pártos Birodalom babiloni Jézus-hitű központjának ellensúlyozására az a jeruzsálemi nagy szynhedrium amelyiket a rómaiak Kr. u. 70-ben elhamvasztották és kiűzték onnan a zsidóságot, Babilonba települt át, ahol már 500 éve megerősödött zsidó kolónia élt azoknak a leszármazottaiból, akik Nabuchadenezzar babiloni fogságából nem tértek vissza Judeába. Amikor Traján (Kr. u. 9-117.) és Hadrián (117-138) római császárok üldözték a zsidókat, csak szaporodott ezeknek a Babilonba települteknek a száma. Ezek a babilóni zsidók voltak tulajdonképpen a szellemi vezetői és finanszírozói az u.n. Bar Kochba f. jeruzsálemi zsidó lázadásnak, amelynek következménye a zsidóságnak Palesztinából való kiszórása lett (Kr. u. 135.) Így ezek a zsidók – nagyrészben – Babilonba vándoroltak. A Pártos Birodalom békés uralkodói Jézus szeretetből beengedték ezeket a bevándorlókat és támogatták a Római hatalom (a Pártusok egyetlen ellensége) elleni politikai szervezettségüket is és – a Babilóni Talmud tanusága szrint – vallásilag teljesen függetlenek voltak a Pártos Birodalomban. (Valahogy úgy, amint Magyarországon is voltak.) Ezeknek a babiloni zsidóknak a feje az „exilarcha” – vagyis „a száműzöttség feje” nevet viselte és Kr. u. 299-ben már „három tudományos intézetük” van. Párthiában, az Eufrates partján.
A Pártos Birodalom bukását és a perzsa sassanida dinasztia feljutását ők támogatják a Pártus kereszténység ellen és a perzsák alatt – államot alkotnak az államban - . A pártus Jézus-hitűek ellen azonban Ardasír, az uj sassanida király nem lép fel, hanem vissza állítja a régi perzsa zoroasztriánizmust és a két „jó-vallás” – a Jézus-hit és Zoroaszter mágus-tana - megfér egymás mellett, sőt kölcsönös hatást is gyakorolnak egymásra. Amikor azonban a római birodalomban Nagy Konstantin államvallássá teszi a kereszténységet, perzsiai kortársa, II. Sapor hadjáratot vezet be a keresztények ellen. Érthető, hogy innen települnek át a Kaukázus fölé a Jézus-hitűek s ez Dantu-magaria népe is, Árpád népének őselejei.
A babilóni zsidó „akadémiák” tehát pontosan tudták, hogy a Jézus-Hitű és Péter Tanain alapuló Pártos Birodalombeli „máguspapok” merre vitték az Igét is és a Népet is.
Így lett a „babilóni Péteri gyülekezet” örököse a Kárpátmedencei Magyarság, mert NAGY ÁRPÁD isteni küldetéssel mentette át a Hitet is és a Népet is a judai-kereszténység és az izlámmal szövetkezett zsidóság pusztításából.
És így maradt meg a Mah-Gar nép „HAG-RI” neve is azzal a „bosszúállási” tradícióval, hogy „ez is az a nép, amelyiket el kell pusztítani.”

* * *

MI AZ IGAZSÁG PÉTER APOSTOLRÓL…

Ott kell kezdenünk, hogy a két személy – Péter és Pál valóban léteztek. Péter – gallileai volt, aki a gallileai nemzsidó-fajú lakosság nyelvét beszélte. A hébert hibásan bírta, mert az evangéliumi írásokban hivatkozás van arra,hogy a beszédjéből vették észre, hogy „gallileai” – vagyis „gojim”. Pál éppen fordítottja volt ennek. Tiszta zsidófajú, neve SAUL, foglalkozása rabbi, vagyis judai-pap, héberül és görögül beszélt, - Jézus anyanyelvét nem ismerte.
Péter úgy van beállítva a római teológiában, hogy a „tanult, művelt, teológiai képzettségű, hivatásos pap – Saul-Pál mellett” csak egyszerű „halászféle”, aki talán írni sem tudott. És itt a „teológia” elhallgatja azt a legfontosabbat, hogy:
Péter az Úr Jézus tanítványa volt, aki kb. 15 évig „tanult” a Világ Világosságától, a Mesterek Mesterétől, akivel együtt élt, akit követett s akit nem hagyott el soha. Tehát Péter e hosszú idő alatt „legalábbis” olyan tudásra kellett szert tegyen a Jézushitben, mint aminővel rendelkezett Saul a judaiságban és a két hitvilág merőben különbözött egymástól. Tekintetbe kell azt is venni, hogy
Péter csak és kizárólag az Úrtól tanulta azt, amit tudott és Saul sohasem látta az Urat és sohasem beszélt vele. A „pálfordulás” a judai huncutság” egyik módszere, amivel kisajátította az Úr alakját a kizárólagos „judai használatra.”
Itt kell keresnünk tulajdonképpen annak a felfogásnak a különbözőségét is, ami Péter és Saul között – éppen az Úr Jézus alakjának és feladat-betöltésének és magának a „Jézusi Tanításnak” magyarázatában – mutatkozik.
A Jézushit és Péter hirdeti az Isteni Univerzalitást – vagyis az Édesatya mindenkire ható gondoskodását és az Ő szeretetén alapuló szeretetet, míg
a judaizmus és Saul – csak a judaiak Jehováját szolgálja, aki csak a judaiakról gondoskodik és a többi népeket a judaiak szolgájának rendelte. Itt tehát egy zárt, elkülönített nép részére sajátítódik ki minden isteni gondoskodás és ez az „istentan” a judaiakkal kihasználtatja és gyűlölteti a többi népeket. Szeretet helyett a gyűlölet és a bosszú az uralkodó.
Péter és Saul környezete, nevelése, irányítása és tanultságának tartalma tehát teljesen ellentétes pólusok indítéka. Ez a magyarázata annak, hogy sohasem tudták egymást megérteni, jobban mondva – nem is keresték a megértés lehetőségét, hiszen az evangéliumi történéseket kiértékelve, egymást két ízben látták. Ez azt jelenti, hogy nem is keresték a kapcsolatot. Nyilván azért nem, mert az Úr Jézus szolgálatában, illetőleg az Úri tanítás folytatásában közöttük áthidalhatatlan szakadék tátongott.

Péter bizalmatlanul nézte Saul váratlan elhatározását, aki a Jézuskövetők üldözését hirtelen „messianizmussá” változtatta Péter sohasem hirdette azt, hogy az Úr Jézus a zsidók messiása, mert „mashijas” héber politikai cím, olyan „ember” neve, aki a judaizmus ideológiájában a más népek feletti uralomra juttatja a judaiakat. Ez nem egy „istenfiúi” hivatás, hanem egy önző, emberi, gyűlöletre alapozott politikai uralom, mely semmiképpen sem lehetett az Úr Jézus feladata. (Itt van a judai-kereszténység legnagyobb tévedése, hogy ezt a Sauli messianizmust „vallássá” tette.)
Péter nem úgy látta Sault, mint a mai biblikusok, mert az ő idejében az a „damaszkuszi útkanyarban történt Jézus-jelenés” még ismeretlen volt. Péter észre vette, hogy Saul az Úr Jézust nem Istenfiaként hirdeti. Tehát nem mint az ősi sumir hitvilág újraélesztőjét, megtisztítóját és megtartóját, hanem őt a judaizmus hamistanának legalizálására sajátítja ki, mondva:
„mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélésnek”. (Róm. 15.8) Ugyanis ezzel a kijelentéssel Saul az Ábrahámi „szövetség” szolgálatába állítja az Urat, hiszen emlékezzünk csak vissza erre, hogy mi is tulajdonképpen az „ó-szövetség”…? Így van leírva:
„Annak felette mondta Isten Ábrahámnak:…ez pedig az én szövetségem melyet meg kell tartanotok én köztem és ti közöttetek és a te utánad való magod között: minden férfi körülmetéltessék nálatok.” (I. Mózes 17, 19-10.)
Az Urat tehát Saul legelőször ennek a judai tannak szolgájává teszi s aztán – mint nemzsidót – a talmudi és biblikus felfogás szerint – egyszerű áldozati állatként veszi, amint az írva vagyon a nemzsidókról:
„kiknek teste olyan, mint a szamarak teste” (Ezékiel 23,20) és így
Péter nagyon jól látta, hogy Saul az Úr Jézust egyszerű „áldozati állatnak” hirdeti, aki „eltörli a judai nép bűneit” éppen úgy, mint az évenként erre a célra áldozott valóságos „bűnbak”, hisz Saul így tanította:
„mert amely állatoknak vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. Annak okáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vérével a népet, a kapun kívül szenvedett.” (Zsid.13, 11-14.)
Tehát az Úr olyan, mint az „állatok, melyek vérét a főpap beviszi” és Saul a „nép” kifejezés alatt csakis a zsidó népet érti, hiszen hozzájuk intézi e levelet. De még nem elégszik meg ennyivel, hanem azt a zsidó áldozati rítust és judai-ideológiát, ami ellen az Úr a keresztre feszítéséig küzdött, csak fokozza mondva:
„és csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.” Zsid. 9,22.)
Ez pedig nem más, mint a Jézusi Igehirdetés teljes kiforgatása és a judai ideológiával való behelyettesítése, mert azt a Mózesi Törvényt, amire itt Saul hivatkozik az Úr sohasem ismerte el és az „öldöklő áldozatokat” az Úr megvetette mondva:
„…jön idő, hogy aki öldököl titeket mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik” (Ján. 16,2.)…nyilvánvalóan a vérontás judai rítusát értve ez alatt.
Péter azt is nagyon jól tudta, hogy az Úr nem „bűnbocsánat szerzésre” és a „judai nép” megmentésére jött, hiszen még élénken emlékében voltak azok a súlyos szavak, amiket az Úr a zsidóknak mondott – elítélve őket így:
„Ti az ördög atyától valók vagytok és a ti atyáitok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug és a hazugság atyja.” (Ján. 8.44.)

PÉTER ÁLLÁSFOGLALÁSA SAULLAL SZEMBEN

Feltételezh eti-e egy logikusan gondolkodó ember Péterről azt, hogy „bizalommal” viseltetett Saul rabbi iránt akkor, amikor az Úr „istenfiúi” tanítása valóban „sziklakővé” vált benne…? Ugye nem.
De nézzük csak a többi körülményeket is. Péter koronatanúja volt Jézus Urunk ellen elkövetett fondorlatos bűnténynek. Látta, hogy a nagy-synedrium ügynökei miként kísérték állandóan, az Urat, hogy a judai hóhér-törvények szerint őt minél hamarább megöljék. Látta az „iskoriotes”-nek nevezet Júdás – „beépített judai ügynök” munkáját, aki igen nagy pénzért tette meg terhelő vallomását hivatalosan és jegyzőkönyvileg az Úr Jézus – mint „hamispróféta és más vallást hirdető prédikátor” ellen. Ugyanis ezek azok a megnevezések, amik meghatározták a „judaizmus ellenségeinek” tevékenységét és amennyiben ezek a tevékenységek szavahihető tanuk által lettek tanúsítva, a halálos ítélet meghozható volt a vádlott ellen. Judás tehát csak kiegészítette a többi hivatalos ügynök vallomását és főleg azt bizonyította, hogy

1.) az Úr Jézus olyan Istent hirdet és olyan „mennyei Atyáról” tanít, aki univerzális, tehát nemcsak a judaiak istene, hanem – éppen úgy mint a NAP – mindenkié,

2.) Azt mondja, hogy ez az Isten mindenkit egyformán szeret, tehát azokra a népekre is kiterjeszti gondolkodását, akik nem judaiak.


3.) Ez az Isten mindenkinek örök életet ad, tehát az emberi lélek nem hal meg a testtel, hanem ehhez az Istenhez, mint szerető mennyei Atyához tér vissza és örökké él.

És itt álljunk meg egy pillanatra ennél az „iskáriotes”-nek nevezett Júdásnál. Úgy tanította nekünk a bölcs Aisleitner professzorunk a teológián, hogy a biblikusok először azt hitték, hogy ez az „is-kariot” egy helységet jelent. Ilyet azonban eddig nem sikerült találni. Ellenben az arámi nyelvben e szó eredeti gyöke „kár” és így a „kártevő, hazug, áruló és gonosz emberek” megjelölésére használták s így a héberesített formája az „iskár” Judás… annyit jelent magyarul, mint „kár-os (is) Júdás”, gonosz Júdás. De mondott még mást is az igazságot hirdető Aisleitner professzorunk Júdásra vonatkozóan. Nevezetesen azt, hogy „az ephipáni iratokat megelőző hivatkozások úgy említik Júdást, mint aki a Pállá lett Saul rabbinak a testvére volt.”
Most már megérthetjük Péter Apostol – Saul felé megnyilatkozó – bizalmatlanságát, de Saul tartózkodását is Péter felé.
Péter látta, hogy itt egy zsidó maffia folyik, amelyik először eladta pénzért az Urat, aztán áldozati bárányként a „judai népért” feláldozottnak nyilvánította – úgy, mint Kajafás mondta: jobb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért és az egész nép el ne vesszen”. (Ján. 11,50.)
Ugyanis, ha az Urat nem szegezik bitófára – Aisleitner szerint – a bosszúállás vallása – a judaizmus” megszűnt volna s így a judai papság valóban elvesztette volna a „népet”.
Amikor mindezeket véghez vették, szükség volt valakire, aki a szynhedrium azon határozatát teljesíteni, mellyel megállapították az Úrra vonatkozóan:
„ha az ő emléke megmarad – az ő népe (a samariai nép) magára talál” – hiszen a samariaiak fegyveres felkelésben törtek a rómaiakra, amikor Jézust felfeszítették a zsidókkal. Ezt a „veszedelmes” népet tehát félre kellett vezetni s mivel az Úr „emlékét” náluk eltörülni lehetetlen volt, ezért az „emléket” meg kellett változtatni a „judai ideológiához” simulóan”. Nos erre a feladatra jelölte ki Sault a zsidó legfelsőbb tanács – a nagy szynhedrium. És – míg a „zsidó szolgálatba illesztett Jézust” hirdető Saul minden támogatást megkapott a zsidóságtól és Heródestől is, addig Heródes Pétert „halálra kerestette”, tömlöcbe is veti (Ap. Csel. 12, 3-12.) nyilván azért, hogy „jézusi igehirdetését megakadályozza”. Ugyanis nem tételezhető fel az a zsidóságról, hogy „tervszerűtlenül” folytatta volna a Jézusi inkvizíciót, azt, amit olya zseniális tervszerűséggel vezetett le a keresztrefeszítésig.

Figyelembe kell vennünk azt, hogy az Úr Jézus „istenalakja” csupán a „testi halál” bekövetkezése után mutatkozott a zsidó materializmus realitásában, hiszen a „feltámadás” – zsidó gondolkodás szerint – „lehetetlenségének” bekövetkezését, a Jehovai rendeletek et továbbító judai papi testületnek – a nagy szynhedriumnak is – el kellett ismernie, mert a szemeik láttára történt meg és tudomásul kellett venni azt is, hogy a halottnak hitt Jézus – a „hamis próféta” – nem halott, hanem feltámadt és emberi testével együtt eltűnt a materializmus világából.
Itt kerül szembe az „ördög-Atya fiainak” világa a valóságos és univerzális Isteni Akarattal. Viszont ezek a cinikus judai főpapok nagyon jól tudják azt, hogy a nép azt hiszi, amit neki bebeszélnek. Kivárják tehát az események lefolyását és amikor már biztosan abban, hogy nem kell sem az előttük érthetetlen Isteni Akarattal sem és a halált legyőző Jézussal sem vitázniuk, hanem a „tanítványok” – azaz emberek hirdetik a szerintük „más vallás” tanait – akkor indítják Sault a Jézusi ideológia megmásítására.
Teljesen érthető tehát, hogy Péter és a többi „szkítavérű” tanítvány ott hagyja a zsidó környezetet és a „saját” népük között hirdetik az ősi sumir vallás Istenfiának igazságát. Így teszi át székhelyét Péter Babilonba, majd Antiochiába.
Itt látjuk Babilon fontosságát, hiszen itt a Péter anyanyelvét beszélő Pártos Birodalom – Róma egyetlen ellenfele uralkodik és innen Babilonból – azaz egyik külvárosából – SIPPÁRBÓL - mentek az ősi sumir hit mágus papjai a názáreti Jézushoz, amikor megszülettek. Ők voltak az egyetlenek, akik a régi sumir iratokból ismerték a jövendőlést, hogy az „isten fia emberi testet ölt”. (lásd: Werner Keller: „Der Bibel hat doch Recht.”)
Nézzük csak meg mit ír erről Eusebius egyházatya (I. Vita Constantini 4,3.): „korán jelentek meg az igehirdetők Párthiában és terjesztették Jézus tanait. Ugyanis az itt uralkodó Pártos Dinasztia – az ARSZÁK – türelmessége folytán – akik a perzsák régi vallását, Zoroaszter tanát, megvetették – a Jézushit nemcsak háborítatlanul terjedt el, hanem oly gyors virágzásnak indult, hogy a 2. század elején 360 kőtemploma volt.”
Azóta már tudjuk, hogy ezt segítette elő, hogy a Jézushit lett a Pártos Birodalom államvallása. Ennek az államvallásnak központja Babilon volt és feje Péter Apostol, akinek segítői voltak itt testvére András és Tamás, aki itt is hal meg és nem Indiában „vértanúhalált”. (Tamás pártiai működését nagyon sok apokrifus irat említi.) De az Apostolok Cselekedeti és tanúsítja ezt a Pártos Birodalmi Péteri Egyház létezését, hisz azon a bizonyos pünkösdi napon a pártosok népe volt túlsúlyban a Jeruzsálemi összejövetelen – mint „pártusok, médek, elamiták” – vagyis az egész Pártos Birodalom népének képviselete. (Ap. Csel. 2,9.) Így indokolt Péter azon írása, melyben híveit így üdvözöli:
„köszönt titeket a veletek együtt választott babiloni gyülekezet”. (I. Péter, 5, 13.)
Még egy dologra szeretném felhívni a Magyar Lelki Megújhódás Péterhitű kedveseinek a figyelmét. Megint csak a bölcs Aisleitner professzoromhoz kell visszamennem, aki szintén „péterhitű” volt és mindig azt mondta, hogy Péter úgy gondolkodott, mint a székelyek. (Ő még nem ismert azokat a palesztinai legújabb ásatási eredményeket, melyek azt állapították meg, hogy a PLST-i (filiszteus) nép hozta mozgásba a kánáni őslakosokat a „SCL – sicul” népet, akiknek nyelve ismeretlen.) Ha ezt ismerte volna, akkor biztosan azt mondta volna, hogy Péter „sicul – azaz székely” volt. Péter gondolkodásmódja ezt tökéletesen igazolja is. Ugyanis sohasem nyugodott bele a „rossz helyzetbe” és furfangos (székely) módon keresett és talált is mindig kiutat. Aisleitner igen mérgesen cáfolta azt a biblikus kitételt, hogy „Péter megtagadta” az Urat és ezt szeretném éppen úgy megmagyarázni az igazhitűeknek, miképpen azt ez a bölcs teológiai tanár a mi értésünkre adta.

PÉTERNEK AZ ÚR RENDELI, HOGY ŐT „MEGTAGADJA”


Vegyü k elő az evangéliumot, János 13. rész, 37. versét. Itt látjuk, hogy Péter a végső kitartásig menő hűségét jelenti ki az Úrnak „életemet adom éretted” kijelentéssel. Feltételezhető-e az Úr Jézusról, aki Péter hűségét annyira komolyan vette, hogy reá bízta az Anyaszentegyházát és őt „kősziklának” nevezte – e g y ü t t élt vele – hogy az „életének felajánlásáért” az Úr Jézus Pétert kifigurázza és hazugságnak minősíti mondását…,miként az a 38. versben magyarázva van…? Ugye nem feltételezhető az Úrról ily gúnyos cinizmus. Tehát itt a magyarázat is és a fordítás is helytelen.

Jézus és Péter egymás között a „samariai” nyelven beszéltek, amit egyesek aráminak, mások szkíta nyelvnek mondanak. Sir Rawlinson az ékiratok nyelvét nevezi szkíta nyelvnek. Az ő nyelvük tehát nem semita nyelv, hanem aglutináló. Az ősnyelvek majdnem mindegyikének meg van az a sajátossága – (a ragozó nyelveknél pedig azonnal bizonyítható) – mely szerint a parancsoló módot rendszerint a „jövő idő” segítségével fejezi ki.
Mindjárt vegyünk egy példát a magyarból. Azt mondom pl.: „te el fogsz oda menni, mert én így akarom.” Ez ugye jövő időben van mondva, de parancsoló hangsúllyal, tehát a parancsoló mód kifejezése. Ugyanígy mondhatjuk: „te meg fogsz enged tagadni”… tehát kötelezlek arra, hogy tagadj meg… és hogy az Úr ezt így mondta Péternek azt bizonyítja az ő tisztánlátó képessége. Tehát tudta, hogy Péter becsületesen felfedi személyazonosságát a zsidóknak, talán őt ott, azonnal a helyszínen megölik és ezt az Úr nem akarta. Viszont ismerte Pétert, tudta, hogy utána megy azzal a szándékkal, hogy kiszabadítsa, hát inkább arra kötelezte, hogy ki ne adja magát. Mondja azt, hogy nem ismeri az Urat. Ez logikus és érthető a Jézusi jóság és gondoskodás szempontjából is. Megerősíti ezt a fordítás bizonytalansága, mert a septuaginta görög szövege nem mondja „bizony-bizony” és latin fordítása sem, hanem így kezdi: „Amen…! Amen…!” azaz „úgy legyen – úgy legyen”…Tehát az Úr Jézus azon kívánsága van ebbe belefordítva, mellyel Péternek azt a rendeletet adta, hogy azon az éjszakán fel ne feddje a hozzá tartozását és az Úr nagyon jól tudta miért teszi, hisz Péter nélkül talán semmiféle Jézusi „kereszténység” nem maradt volna. A judaiak mindent kiirtottak volna.
Az evangéliumi szöveg már a saul-páli teologia szüleménye, mely másfélezer év alatt iszonyú változtatásokat szenvedett – mindig Péter hátrányára és Saul-Pál előnyére.