| Kategória: Igazak Hona (26) | Értékelés | Hozzászólás: | Hivatkozás: | |
![]() | Fényhozó - Jeszenszky István „A Gyógyító hangok a végtelen kozmikus csendben születnek, betöltve a gyönyörűen fénylő világ minden egyes részét. Tedd önmagadat alázatossá, hogy megérinthessen az Isteni szeretet harmóniája. Légy te a teremtő csend, mely békét és örömet hoz a szomjúhozóknak. Szülessen meg benned a vágy az ébredésre, hogy a szem tisztán lásson, hogy a fül tisztán halljon, hogy a szó igaz legyen, s a szíved virága nyíljon ki és találjon rá a szeretetre.” | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 7.6 - 3 szavazat - | 3 | 80 |
![]() | Tantralap Mindnyájunkban ott rejtőzködik az isteni szikra. Eme Belső Istenség ad nekünk Szépséget, Értelmet, Alkotóerőt és nemzőképességet. A szexualitás nem pusztán a lények reprodukciós képessége és nem csak merő élvezkedés. A harmonikus párkapcsolat együttléteiben szunnyad az a Tűz, melyet fellobbantva megváltoztatható az élet. Egyfajta Isteni elragadtatás élhető át minden hétköznapi pillanat során. A tantra azóta létezik, hogy az ember először csodálkozott rá létének misztériumára és félve tisztelte szexuális természetének őserejét. A tantra gyakorlói ugyanezt a célt úgy érik el úgy, hogy túlterhelik az érzékeket, és oly mértékben elégítik ki, hogy telítődnek. Ezután kitágítják határaikat, érzékelésük kifinomodik, hogy az általában nem látható, hallható és megismerhető is elérhetővé válik számukra. Összekapcsolhatják a kettészakított szeretetet és szexualitást, ha belátják, hogy a szexuális energia egy magasabb szintű tudatosság kifejeződése (Kundalini). A szexuális együttlét minősége átalakul abban a pillanatban, ahogy meglátjuk a lehetőséget benne, hogy az isteni megtapasztalja az életet a testben. Nagyon kevés olyan alkalom van, amikor az istenséget együttlétre hívjuk. Az érzések színesítik életünket és így rádöbbenhetünk, hogy a szeretet és öröm képessége jóval meghaladja a félelem, a fájdalom vagy düh befolyását életünkben. A tantrában a test is részt vesz a spirituális felébredésben. | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 2.0 - 1 szavazat - | 0 | 62 |
![]() | Vilagbiztonsag A honlap célja a tartalombővítés, a minél magasabb szintű ismeretterjesztés. Médiafigyelés és kontroll. Többek között a legdinamikusabban fejlődő szabad internetes lexikon: a Wikipédia* szerkesztésének és használatának népszerűsítése. Így a kiemelten fontosnak tartott témák bemutatása, a hiányosságok feltárása, illetve azok minél előbbi pótlása. Az összefüggésekre való rávilágítás. Az emberi kulturális evolúció és a velejáró technológiai szingularitás modellezése. A társadalom és az egyén szellemi és lelki felkészítése az Eseményhorizont időpontjára. | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 10.0 - 1 szavazat - | 0 | 49 |
![]() | Palostrend az Olvasó SZÉPLELKEKhez [ 2009-01-07] A JEGYZETEK menüpont alatt a legfrissebb SZELLE(M)TÉS: „TITÁNOK SZÜLŐFÖLDJE - POKOLFAJZAT féme!!!” címmel vetődik fel. Üt, csíp, harap; kéretik elolvasni. VINCE ATYA: JOBB LÉTRE SZENDERÜLT!!! [ 2009-01-06] TESTVÉREIM! SZÉPLELKEK! Oda rejtették el ŐSZENTSÉGÉT! VINCE ATYÁT az ÖRÖKLÉTŰ PÁLOS SZERZETEST, ahol TÉRÜL a TURUL és TÁRUL az idő… (tovább...) Lelki terror, Lelki ERROR [ 2008-08-20 ] Örvendezünk, hogy MEGÉRTÜK az aratás végét és jövőre is jut kenyér az ASZTALRA, ami egy olyan ASZTRÁL SÍKRA TEREL, TERÜLtet bennünket, ahol már nem az e világi szemeknek és szájaknak van csak ingere... - hanem a LÉLEKNEK is!!! ..de míg KISÜTJÜK addig a PÁLOS TREND formáció lebbent 1 új dalt a „DISZKOGRÁF'”-ban „Lelki (t) ERROR” címmel, tessenek rongyosra hallgatni! Pálos Trend klub az iwiw-en [ 2008-08-01] Szerveződjünk! Akinek kedve és ereje! Egy olyan gondolkodó Pálos Trendi klubbá, ahol a zene szárnyán szabadon repül a „FülbeMásSzó”. Minden szövegértőnek. Olvasó vagy? Csatlakozz! Szereted a Pálos Trend dalait? Csatlakozz! | nincs értékelés - | 0 | 43 |
![]() | Turul Termeszetjaro barati kor \"A természet varázsát ontja bőven A fűben, virágban és a kőben. Ó, nincs a földön oly silány anyag, Mely így, vagy úgy ne szolgálná javad. De nincs oly jó, melyben ne volna vész, Ha balga módra véle visszaélsz!\" (Shakespeare: Rómeó és Júlia) | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 3.0 - 1 szavazat - | 0 | 49 |
![]() | Frig Kiado - Az osi titkok kiadoja/Varga Csaba honlapja Varga Csaba (1945, Mezőcsokonya) Az általános iskolát Mezőcsokonyán, a középiskola első évét Mohácson, a többit Kaposvárott végezte. 1968-72 között elvégezte Pécsett a Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakát. 1970-ben készítette el első amatőrfilmjét. 1972-ben Pécsett animációs műhelyt hozott létre, majd megalakította az \"Yxilon\" Filmstúdiót. E stúdióból 1979-ben a Pannónia Filmstúdióval közösen megszervezte a Pécsi műtermet, amelynek egy ideig igazgatója volt. Első, hivatalosan jegyzett filmje, a Változások-változatok 1977-ben készült. 1985-ban költözött Budapestre. 1988-ig a Pannónia Filmstúdió munkatársa. 1989-ben Erkel Andrással megalapította a Varga Stúdiót. 1997-től a Minores Animációért Alapítvány elnöke. 1992-től számos világsikerűvé vált film producere is volt. 1999-ben létrehozta a Fríg Könyvkiadót. Festészettel, költészettel, szobrászattal és zeneszerzéssel is foglalkozik, valamint hosszabb ideig pedagógiai tevékenységet is folytatott. Rendszeresen kap meghívást nemzetközi filmfesztiválok zsűrijébe. A New York-i Modern Művészetek Múzeuma több művét őrzi. Jelenleg főként a kőkor műveltségét, nyelvét, írásbeliségét kutatja és vezeti a Fríg Könyvkiadót. Nős, négy gyermeke van: Zsolt, Zsófi, Olivér és Barnabás. Főbb filmjei: Időben elmosódva (1980), Ebéd (1980), Auguszta etet (1984), A szél (1985), Szekrénymesék (1987), Don Quijote (1999). Főbb könyvei: Film és story board (1998), JEL JEL JEL (2001), Az ősi írás könyve (2002), A kőkor élő nyelve (2003), A magyar szókincs titka (2005), Ógörög: régies csángó nyelv (2006), Az angol szókincs magyar szemmel (2007), A nyelvek anyját tudtam én (2008). KITÜNTETÉSEK: Balázs Béla-díj (1985) Életmű-díj (Chicago, 1988) 1998-ban, Krakkóban \"A filmtörténet legjobb 10 animációs filmje\" közé sorolták a \"Szél\" című filmjét. 1998-ban Hollywoodban a világ 40, 2000-ben a világ 15 legbefolyásosabb animációs filmrendezője közé választották. Tiszteletbeli Aranykopjás táltos (2002) Mezőcsokonya (a szülőfalu) díszpolgára (2002) Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2003) Pilisszentiván díszpolgára (2006, október 23.) | nincs értékelés - | 0 | 30 |
![]() | Magyar Paleoasztronautika Oldal Magyar nyelvű internetes blogoldal, ahol hazai és külföldi paleoasztronautikai cikkekről lehet olvasni. | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 9.0 - 1 szavazat - | 0 | 60 |
![]() | Mental Aid - Ertsd meg a valtozast Sokakat foglalkoztat a világban jelenleg zajló változás. Mivel minden nappal közelebb kerülünk ennek holtpontjához, mi most úgy láttuk jónak, hogy ezeket az ismereteket elkezdjük közérthető formában nyilvánosságra hozni. A jelenleg fent lévő információk még messze nem teljesek, de mire az utolsó írások is felkerülnek az oldalra, mindenkiben összeáll majd a teljes kép. Egyenes és konkrét választ kaptok folyamatosan mindenre, mellébeszélés és ködösítés nélkül. Értsétek meg a változást. | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 2.0 - 1 szavazat - | 0 | 65 |
![]() | Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar! Örömmel tudatjuk Kedves Látogatóinkkal, hogy ismét elérhető a Magyar Táltos Honlap a már ismert céllal reményeink szerint áttekinthetőbb formában. Még nem minden tartalom érhető el (hiszen kis csapatunk csak szabadidejében végzi ezt a feladatot), de hamarosan minden hozzáférhető lesz. A fő hagsúlyt a TudásTár előadásaira tettük. Minden felsorolt előadás ettől a pillanattól kezdve letölthető. Minden cikkhez, előadáshoz hozzá lehet szólni, feltétele a felhasználói név,- jelszó. Már dolgozunk a Társalgó-n (fórum) is. A HírTár alatt a televíziós felvételek találhatóak, melyek kizárólag a magyarsággal kapcsolatos. Itt az Agorát emeljük ki, ezzel is megköszönve Kubinyi Tamásnak, hogy olyan előadókat szólaltatott meg, akik munkájuk miatt háttérbe szorítva végzik kutatásaikat értünk. A ZeneTár-ban minőségi mozgőképek lesznek, - sajnos jelenleg nagyon kevés áll rendelkezésünkre-, ezek 1-2 héten belül hozzáférhetőek lesznek. A HangTár az előadások hanganyagát fogják tartalmazni. Ennek előkészítése lassú- hosszadalmas munkát igényel. A kényszerű \"pihenő\" alatt nagyon sok \"új\" előadás anyagát kaptuk meg mozgókép formában, amelyeknek nagy része 24 hónapnál nem régebbi. Igyekszünk ezeket is minél hamarabb feldolgozni és közreadni. | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 2.0 - 1 szavazat - | 0 | 39 |
![]() | Dobogo - Mitikus Magyar tortenelem Egy nép kultúráját a mindennapok emlékezete őrzi. Házak, dallamok, tánclépések mesélnek eleinkről. A népzenét megmentették Kodály és társai, a népi lakóházak skanzenekben találnak menedéket, a kárpát-medencei népviselet legnagyobb tárházát pedig egy miskolci magángyűjtőnek, Barna Györgynek köszönhetjük. | nincs értékelés - | 0 | 17 |
![]() | Csillagösvényen Ha a minél egyedibb, különlegesebb névválasztás a cél, akkor inkább válasszanak az ősmagyar utónevek széles tárházából, amelyek között számtalan érdekes név található. Ráadásul a közismertebb magyar eredetű, Réka, Csenge, Csaba, Hunor, Magor, Bulcsú, Levente és Szabolcs stb. személynevek többször ismételgetve érezhetően varázslatos, dallamos hangzással rendelkeznek. | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 10.0 - 1 szavazat - | 1 | 55 |
![]() | Magyar Rovásírók Közössége (MRK) – Community of Hungarian Rovas Writers (MRK) 1. A Magyar Rovásírók Közössége (MRK) nem jogi személy, nem veszi át a meglévő rovásírásos szervezetek feladatát, nem célja az oktatás, egyetlen feladata van: a rovásírás szabványosításának szervezése, s ennek érdekében a magyar rovásírók minél szélesebb egységének kialakítása. Tagjai magánszemélyek. | nincs értékelés - | 0 | 38 |
![]() | Az Öreg Isten kemencéje Kemencédnek perzsel Lángja, Igaz Út, mi Szíved Vágya! Kemencédnek szája tátva, Öreg Isten Lelked látja! Látja benne, az Ősi Szikrát, Néked adja, minden Titkát! (Kinga) | nincs értékelés - | 0 | 30 |
![]() | Beszélő Kárpát medence életünknek bölcsője Ölet formál, hogy születhessünk belőle. Anyaföld s Te, egyek vagytok, Méhetekből áldást adtok. ©Kinga | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 10.0 - 1 szavazat - | 1 | 43 |
![]() | Tűzmadár Táltos Dobkör \"Aki a lényében rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető, az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes.\" /Weöres Sándor: A teljesség felé/ | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 10.0 - 1 szavazat - | 1 | 18 |
![]() | DOMB - A GYÓGYÍTÓ Ősi rovás,Szkíta rovás \"Nekünk\",már nem kitalálás, Kel/e/ti Testvér,ősi vérünk De,ha kell,hát visszatérünk, Vissza térünk,együtt megyünk Álmainkban/is/ együtt leszünk, Együtt várjuk Napsólymunkat Üzenetet,sajátunkat, Ím\' a Napból jel jön, Együtt várjuk a dombtetőn Megjött, így közös a cél, A világon minden Testvérünk ezért él, Egyszerre dobban a szívünk, Tűzzel keresztelve is,egyek leszünk, Szebb jövőért,együtt,mindent megteszünk, Testvérként az egész Világon egyek leszünk! | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 10.0 - 1 szavazat - | 8 | 31 |
![]() | os-kozosseg.eoldal.hu A \"magia\"-r gondolkodásmód fejlesztése, a sikerlélektan kutatása, a hatásos kommunikáció működtetése és a mondanivaló szabadsága érdekében létrejött személyiségfejlesztő oldal. | nincs értékelés - | 0 | 33 |
![]() | ZEIT-SCHRIFTEN Ab Mitte April 2004 wird auf dieser Site Woche für Woche das umfangreiche Material einer jahrzentelangen Forschungsarbeit auf dem Gebiet der Zeitphysik und der Dimensionsgeometrie in Form von platonischen Dialogen veröffentlicht. Als Grundlage dazu dient vor allem ein bereits 1994 unter dem Titel \"Porta Sacra - Das Geheimnis der Energie\" veröffentlichtes Buch, das jedoch nur in Ungarn und selbstverständlich in ungarischer Sprache erschienen ist. Um diese Erkenntnisse auch dem deutschsprachigen Publikum zugänglich zu machen, starten wir nun diese Website, die wir ständig erweitern werden. Diese Art Veröffentlichung bietet aber auch einen nicht abzuschätzenden Vorteil, indem wir die Vorgänge in den Zeitstrukturen mit Hilfe von beweglichen Bildern (GIF-Animationen) darstellen können, wozu die gedruckte Form leider nicht fähig wäre. | nincs értékelés - | 0 | 18 |
![]() | ALTERNATÍV HUN FILOZÓFIAI FOLYÓIRAT Kinyitjuk az ablakot! Sikerült áttörnöd a szkeptikus-mumus tűzfalon, amelyben a pokol a gondolkodásra alkalmatlan olvasók csapdája. Ez évek óta nagyon bevált szűrő, és jól védett a fanatikusok butaságaitól. A nehezebb utat választottad, mert ha ezen az úton haladsz, akkor egész életedben értetlenséggel fogsz találkozni. Itt dolgozni és gondolkozni kell. Ez az izgalmasabb, de rögösebb út. A "jó" oldalon állók mindig előbbre járnak a koruknál (úgy tudásukban, mint emberségükben), de éppen ezért a "nagy egyszerűsítők" mindig igyekeznek őket eltávolítani az útjukból, hiszen okosságnak álcázott együgyűségükre a tudás kontrasztja ráirányítja a az értelem reflektorfényét. A gonoszság vagy a hülyeség ellen hatástalanok az "észérvek". Ne mesélj lelkesen fűnek-fának arról amit itt olvastál, mert kellemetlen helyzetekbe hozod magad. Tanulj meg bölcsen élni, és ennek első szabálya az, hogy megtanulod észrevenni a visszajelzéseket, amelyek néha "jelentéktelen" figyelmeztető jelekben nyilvánulnak meg. Aki nem tud az beszél, aki tud az hallgat. Ezt sohase hagyd figyelmen kívül! | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 10.0 - 1 szavazat - | 0 | 57 |
![]() | Csillagszülött Lélekben, testben, energetikában, egy olyan áthangoláson mész keresztül, amelyben megjárod saját mélységeidet, és ha kijutsz innen, annál nagyobb magasságokba emeltetsz. Újítsd meg magadat, és tépd el a láncokat! Tépd el a korlátozó kötelékeket! | nincs értékelés - | 0 | 64 |
![]() | FÉNYFA A magyar szabadnak született, és abban leli szabadsága kiteljesedését, hogy mások szellemi és erkölcsi fejlődését mozdítja elő. /Gyuri/ Egy dolog ismerni az Utat, más dolog járni rajta. /Mátrix/ | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 10.0 - 1 szavazat - | 0 | 47 |
![]() | Tündérkert Ez a Kert arra hivatott, hogy aki eljut idáig, az megtalálhasson itt olyan Gondolat-köveket, amelyeket letehet maga elé a saját Útjára, és ez az út elviszi őt Tündérországba. | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 10.0 - 1 szavazat - | 1 | 34 |
![]() | Arvisura.lap.hu A magyarok néhány éve napvilágra került - a Bibliához hasonlóan többszörösen kódolt - Ószövetségét, Paál Zoltán rovósámánunk felbecsülhetetlen értékű hagyatékát, a hun-magyar törzsek több mint hatezer éves írott, igaz történelmét igyekszik bemutatni,az oldal és közérthető módon rendszerezni, összefoglalni! | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 10.0 - 2 szavazat - | 0 | 51 |
![]() | Egy működő világ építőinek Öskü Nem ártok Neked - magamért felelősséget vállalok. Nem függök Tőled - Véled egyenrangú vagyok. Nem hazudok Neked - Véled tisztán szólok. Nem alkuszom meg Veled - küldetésemben vagyok. Életemben, Föld Anyánkban, Nap Apánkban, Véled Egy vagyok. * * * | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 9.5 - 2 szavazat - | 1 | 85 |
![]() | ArpadHir Internet Televizio Kedves nézőink, tisztelt érdeklődők! Örömmel köszöntjük Önöket abból az alkalomból, hogy elindult Magyarország első szélessávú internet televíziója. További sikeres működésünkhöz elengedhetetlenül szükséges az Önök támogató segítsége. Várjuk jelentkezésüket hirdetések elhelyezésére az ÁrpádHír Televízió honlapján. Pénzbeli támogatást is köszönettel fogadunk. Az utalványon tüntessék fel: ÁrpádHír tévé támogatás. Magyarok Világszövetsége Számlaszám: 10300002-20102159-00003285 MKB Külföldi átutaláshoz: Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. MKB H - 1056 Budapest, Váci u. 38 SWIFT kód: MKKBHUHB Köszönjük megtisztelő figyelmüket, kérjük, továbbra is kísérjék figyelemmel az ÁrpádHír Világtelevízió működését! Terjesszék hírét az egész világon! Szívélyes üdvözlettel: Az ÁrpádHír Televízió szerkesztősége | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 10.0 - 1 szavazat - | 3 | 59 |
![]() | KURULTAJ Az évszázadok óta tartó kutatások elérték a célt, megkerültek ázsiai testvéreink. A genetika által bizonyított rokonságot a bösztörpusztai Kurultajon hagyományőrzőink váltották cselekvő szövetségre. A testvéri kézfogás bővizű forrást ad nemzetünk feltámadásához. Ha az újjáépítés során fogytán lesz az erőnk, ha legyőzhetetlennek látjuk az akadályokat, ide mindig visszatérhetünk megújulni, és győztes erőt meríteni. | nincs értékelés - | 0 | 33 |






7.6 - 3 szavazat - 
























